Tankönyvosztás-2014.

Tankönyvosztás-2014.

34
0
MEGOSZTÁS

Kedves diákok!

A tankönyvosztás rendjét itt találjátok.

További tudnivalók a tankönyvosztáshoz:

Akinek a nyár folyamán megváltozott a fizetési státusza, azaz támogatottból fizetőssé vált, vagy fizetősből támogatott lett, szíveskedjen haladéktalanul jelezni az alábbi elérhetőségen:

katalinczeczeli@gmail.com, vagy személyesen aug. 25-én az iskolában.

  • Akik fizetnek a tankönyvekért, azok feltétlenül hozzák magukkal a befizetést igazoló csekket, vagy az átutalásról szóló igazolását.

  • Akik a könyvtárból kapják a könyveket, azaz támogatottak, azok csak akkor kaphatják meg azokat, ha van aktuális igazolásuk a jogosultság meglétéről (akik még nem adták le az igazolást az év végéig, vagy a nyár folyamán lett esedékes az igazolásuk frissítése – pl. rendszeres gyermekvédelmi támogatás -, azok hozzák magukkal)
  • Kérek mindenkit, hogy lehetőség szerint a megjelölt időpontban vegyék át a tankönyveiket (a napszakot rugalmasan kezeljük), és a pótnapon csak nagyon indokolt esetben jelenjenek meg (helyszín a német könyvtár előtti folyosó)
  • Akik még nem adták le a múlt évi könyvtári könyveiket (jellemzően 11.évfolyamosok) azok a tankönyvosztásra hozzák magukkal, ellenkező esetben nem vehetik át jövő évi könyveiket
  • A megrendelt Grimm szótárakat a 9. évfolyamosok és az előkészítősök a számukra kijelölt napon vehetik át a többi könyvvel együtt.

Üdvözlettel: tankönyvfelelős, elérhetőségem: katalinczeczeli@gmail.com